FELHÍVÁS

Dante halálának hétszázadik évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia kétnapos tudományos ülésszakot rendez 2021 novemberében a Magyar Tudomány Napja rendezvényeként.

A szervezők várják mindazoknak a jelentkezését, akik a meghatározott témákban előadást kívánnak tartani.

A Magyar Dantisztikai Társulat megalakulása

A Magyar Dantisztikai Társulat (MDT) egy szűkebb szakmai közösség és baráti társaság kezdeményezése révén jött létre 2002 elején. Az ekkor még csupán laza szakmai szerveződés tagjai egyetemi kutatók, magyarországi italianisták voltak, akik Dante Alighieri műveit tanulmányozták. A csoport tagjai egymás kutatásainak és eredményeinek megismerésére szerveztek találkozókat és előadásokat, mígnem megszületett a gondolat, hogy az eddigi munka folytatása, rendszeressé tétele és bővítése érdekében szerveződjön egy jogi értelemben is hivatalos szervezet, amely világosan megfogalmazott célkitűzésekkel, programokkal képes koordinálni és előremozdítani a magyar italianisztikai kutatásokat.

Így alakult meg 2004 végén az MDT 30 fős alapító taglétszámmal. A tagok alapvetően két célkitűzés megvalósítás tűzték feladatul maguk elé. Eszerint a Társaság egyfelől kifejezetten tudományos, szakmai jellegű, másrészt tudománynépszerűsítő és tehetséggondozó tevékenységet kívánt ellátni. A Társaság jogilag nem kapcsolódik semmilyen intézményhez, ám tagjai és elnöksége a hazai egyetemek oktatógárdájából és hallgatói közül szerveződnek. Így már a társaság megalakulását is, valamint programjait az ELTE, a PPKE, a DE, a Nyugat-magyarországi Egyetem, valamint a PTE és az SZTE is folyamatosan támogatja.

Az MDT

Az MDT alapszabályában is meghatározott célja, hogy tagjai 2021-re, Dante Alighieri halálának hétszázadik évfordulójára kidolgozzák és elkészítik a szerző összes műveihez a mai igényeknek és tudományos szempontoknak is eleget tevő kommentárt. Köztudott, hogy – éppen a költő születésnek hetedik centenáriuma alkalmából a Kardos Tibor által életre hívott munkacsoport erőfeszítéseinek köszönhetően – Dante minden műve olvasható már magyar fordításban. Ám figyelembe véve azt a hatalmas időbeli és kulturális szakadékot, amely a mai olvasót elválasztja Dante korától, célszerűnek, sőt elengedhetetlennek látszik, hogy a fordításokat olyan értelmező és elemző kommentárokkal lássuk el, melyek képesek biztosítani egyrészt a műélvezet, másfelől a tudományos elmélyülés lehetőségét.

Ugyanakkor épp a fent említett, a mai olvasót dantei szövegek megszületésének korától elválasztó távolság azt is indokolja, hogy az MDT ne csupán tudományos, hanem népszerűsítő és a jövő kutatóit ösztönző tehetséggondozó munkát is ellásson. E célból a társaság havi rendszerességgel jelentkezik előadásokkal, évente rendez nemzetközi konferenciát, valamint fiatalok számára tanulmányíró pályázatot. Ezen felül bekapcsolódott olyan nemzetközi tudományos-oktatási intézmények munkájába, amelyek révén lehetősége van külföldön is megjelenni, valamint évi két külföldi ösztöndíjjal támogatni tehetséges fiatalok itáliai továbbképzését.

Quaderni Danteschi